Fordította: Gabor Beke

     

CSILLAGMENET

Zene: Csillagmenet, szerzője Etherium

A
Csillagmenet zenéje
Most kapható CD-n vagy Letölthető!

Műsoridő: 22 perc

Tekintsd meg a Csillagmenet animációt

     


A Csillagmenet az első 11:11 Szakrális Táncunk, amelyet már világszerte eltáncoltunk. Fontos részét képezte a legelső 11:11 Aktiválásnak 1992. január 11-én. A táncot Solara alkotta meg 1991. júniusában.

A tánc Egységünk Csillagának újrarendeződését szimbolizálja. Akár aktívan részt veszel benne, akár csak messziről nézed azt, mindenféleképpen nagy hatással lesz rád.

Amikor Szakrális Táncainkat adjuk elő, fehér öltözetet viselünk a bennünk rejlő Egység kifejezésére. Az utóbbi időben a fehér mellett élénk színeket is használunk, ezzel szimbolizálva azokat az új, vibráló frekvencia tartományokat, melyekbe mostanában lépünk be.

A Csillagmenet rendkívüli átalakító erővel bír. Kérlek, ne feledd mindaddig megtartani a Csillag Szentségét, amíg lassan körbeforog a tánc. A szemedet időnként csukva tarthatod. És senki, még a tánc facilitátora/segítője se beszéljen a tánc ideje alatt!

Amikor 11:11 Szakrális Táncban veszel részt, akár nagyobb, akár kisebb csoportban, bárhol is ezen a bolygón, tudatosítsd magadban, hogy mindenki veled táncol, mivel valójában mindannyian összefonódunk az Egységben. Még akkor is, ha tapasztalatlan táncosok egy kicsi csoportjának tagjaként táncolsz, amikor ezeket a Szakrális Táncokat őszinte és tiszta szívvel járod, akkor érezni fogod, hogy mi mindannyian Egy Lényként veled táncolunk!

     

Első rész: POZÍCIÓ FELVÉTELE

Először is alakítsunk egy kört, mindenki arccal a középpont felé és egymás kezét fogva. Ne feledd, hogy mindegyik táncunkban a jobb kéz lefelé, a bal kéz felfelé néz.

     

Második rész: A CSILLAG KIALAKÍTÁSA

Most meg kell határoznunk, hogy hány ember fogja alkotni a csillag egy-egy sugarát. Ez a csoportban résztvevők számától és a rendelkezésre álló helytől függ.

Ha kicsi a csoport, akkor minden második ember legyen egy külső pont, és a köztük állók pedig a belső pontok. Ha a csoport nagyobb, akkor 2-4 ember lehet egy-egy külső, illetve belső pont között, így alakítva ki viszonylag nagy sugarakat.

A tánc vezetője járjon körbe, és tudassa, hogy melyik belső, illetve külső pontnak kell előrébb vagy visszább lépnie a helyes pozícióhoz. Ezt követően a körnek egy csillagra kell hasonlítania.

A sugarak pontjai kulcspozíciókat töltenek be az energiák lehorgonyozásában és az egyes sugaraknak az egész csillaggal történő összehangolásában. Nagyon fontos, hogy a belső és a külső pontok erősen tartsák meg a pozíciójukat a teljes tánc során, különben a csillag alakja szétzilálódik.

Ugyancsak a pontoknak kell figyelemmel kísérniük a tánc során a csillag szabályos alakját, és figyelniük kell arra, hogy az egyes sugarak ne váljanak lapossá, illetve hogy ne is nyúljanak meg túlságosan. Folyamatosan igazítaniuk kell a pozíciójukat, hogy a csillag megtartsa arányos alakját.

     

Harmadik rész: A TÁNCLÉPÉSEK

A Csillagmenet 22 perce alatt a csillag az órajárással egyező irányba fog forogni. (Ez azt jelenti, hogy a lépések balra történjenek.)

1. Emeld meg a jobb térded és irányítsd a bal elé.

2. K I T A R T.

3. Helyezd a jobb lábadat a talajra, a bal lábad bal oldalához.

4. K I T A R T.

5. Tedd a bal lábad a jobb lábad bal oldalához.

6. K I T A R T.

Ezt a lépést ismételd újra és újra az egész tánc során. Ami fontos, hogy figyelj a Kitartásokra, melyeket minden egyes mozdulat között teszel. A Kitartásnak olyan hosszúnak kellene lennie, mint magának a mozdulatnak a végrehajtása. És a Kitartások ugyanannyira fontosak, mint a mozdulatok.

Gyakran a táncosok annyira sietnek a lépésekkel, hogy megfeledkeznek a hangsúlyos Kitartásokról, így a tánc túl gyorssá válik. Ez képes tönkretenni a tánc egész ritmusát, pedig ez fontos a megfelelő stílusú szakrális mozgásban.

A CSILLAGMENET ZENÉJE EGY GONGGAL KEZDŐDIK. Használd fel ezt az időd arra, hogy Egy Lényként behangold magad. Aztán amikor megszólal a zene, kezdd meg a lépésedet.

     

Negyedik rész: A PONTOK VÁLTÁSA

Bizonyos előre meghatározott helyén a táncunknak váltani fogjuk a sugarak pontjait. Hogy mikor és hogyan fog ez történni, az a csillag méretétől függ. Ha egy kisebb csoportod van, akkor a Pontok Váltását megteheted akkor, amikor visszatértél arra a helyre, ahol a táncot kezdted. Ha pedig egy nagyobb csoportod van, akkor a Váltás történhet az indulással szemközti helyen.

A Pontok Váltásakor a külső pontok befelé táncolnak, és lesz belőlük belső pont, míg a belső pontok kifelé táncolnak, és így külső pontokká válnak. Ezt a lépések szokott módján, a mozdulatok közötti Kitartásokkal együtt kell megtenni.

Fontos, hogy mindenki tudatában legyen annak, hogy mikor kell a Pontokat Váltani, majd könnyedén, erőfeszítés nélkül tegye azt meg. A váltás, a tánc természetes folyamata kell hogy legyen, ne járjon annak megtörésével.

Amint a Pontok Váltása megtörtént, az új külső és belső pontoknak nagyon tudatosan figyelniük kell a csillag sugarainak, valamint az egész csillag formájának a megtartására.

A Pontok Váltását a tánc teljes időtartama alatt végezni kell.

     

Ötödik rész: A TÁNC VÉGE

A tánc végén egy gong hangját hallod, majd a zene teljesen elhalkul. Amint ez megtörténik, állj meg a tánccal és maradj a pozíciódban, így horgonyozva le magadon keresztül a felfokozott energiákat.

     

1991-2009 Solara által szerzői joggal védett anyagok. Minden jog fenntartva.